Gyógynövények az intim gondokra

| 2010. november 23. kedd | 0 komment

Görcsökkel, erős vérzéssel küzd minden hónapban, visszatérő altesti bajok gyötrik? A hangulata mélyponton van, már a párjával összebújni sincs kedve?

Amikor tényleg baj a havibaj
A nőknek – átlagosan negyven éven keresztül – havonta néhány napjuk a biológiai meghatározottságuk jegyében telik el: a menstruáció több-kevesebb kellemetlenséggel (hangulatingadozásokkal, mellfeszüléssel, görcsökkel, esetleg túl erős vérzéssel) járhat együtt még a legegészségesebbek számára is. Az életünk viszont túl rövid ahhoz, hogy több ezer napját nehéznek, haszontalannak, “munkára alkalmatlannak”, kiesőnek éljük meg, így, ha van mód rá, érdemes enyhíteni a panaszokon. Nem feltétlenül kell azonnal gyógyszerekhez nyúlni, hiszen a “szelíd gyógymódok”, köztük a gyógynövények sokat enyhíthetnek a kellemetlenségeken.

Ezek előnye, hogy okosan használva gyakorlatilag nincsenek mellékhatásaik, viszont hátrányuk, hogy többnyire rendszeres alkalmazást igényelnek, de még amellett is jóval lassabban fejtik ki a hatásukat, mint a szintetikus patikaszerek.

Tovább:
Gyógynövények az intim gondokra

Piros lével őrizhető meg a szellemi frissesség

| 2010. november 23. kedd | 0 komment

A Wake Forest Egyetem munkatársai kimutatták, hogy a napi rendszerességgel elfogyasztott céklalé felnőttek esetén növeli az agy véráramlását, így gátolja a demencia kialakulását.

A Nitric Oxide: Biology and Chemistry online számában megjelent vizsgálatban Daniel Kim-Shapiro és munkatársai a vérnyomást csökkentő hatású céklaital agyi keringésre való hatását vizsgálták. Az agyban vannak vérrel kevésbé átjárt területek, melyek kiemelten veszélyeztetettek a hanyatlási folyamatok kialakulásának szempontjából.

Read more from the original source:
Piros lével őrizhető meg a szellemi frissesség

Tíz dolog, amit érdemes tudni a fokhagymáról

| 2010. június 10. csütörtök | 0 komment

A fokhagyma régi ismerősünk, sokan szeretjük, mások irtóznak a szagától is, de még azok is hallottak számos jó tulajdonságáról, sokrétű gyógyhatásáról. Összeszedtük Levitra a legfontosabb tudnivalókat a szagos gerezdekről.

Kéttucatnyi Tadalis SX Jelly”>Viagra Jelly fontos hatóanyag

A fokhagymát már legalább ötezer éve a természet Buy online Viagra csodás ajándékának tekintik az emberek szerte a világon, ahogy erről az egyiptomi papirusztekercsek, bibliai történetek, görög orvosok feljegyzései tanúskodnak. Nem véletlenül, hiszen a fokhagymában több mint huszonötféle hatóanyag, értékes összetevő, enzim, vitamin, ásványi anyag, nyomelem található Brand Levitra meg. pharmacy no prescription Fontos tudnivaló, hogy azt a növényt tekintik értékesebbnek, gyógyerejét hatékonyabbnak, amelyik melegebb égövi tájakon termett és több napsütés érte.

Olvasom:

Cialis Jelly buy Cialis Professional cialis online usa target=”_blank”>Tíz dolog, amit érdemes tudni a fokhagymáról

Kategória: Gyógynövény

Gyógynövények

| 2008. október 30. csütörtök | 0 komment

Ma már nincs olyan gyógyszer, aminek a tájékoztatójában ne találnánk ötnél több mellékhatást.
Akarod, hogy miközben gyógyulni szeretnél, közben hányingered legyen, szédülj, hasmenésed vagy netalán valamilyen súlyos szövődmény veszélye leselkedjen rád?
Ugye nem?

A gyógynövények kategóriában igyekszem megismertetni (abc sorrendben), melyik gyógynövényt mire használhatod.

Előbb azonban nézzük, MIT NE?

Vannak mérgező gyógynövények, amelyeket használ az orvostudomány, de házilag elkészítése TILOS, mivel túladagolása halált is okozhat! Ezek:

Aranyrozs
Beléndek
Csattanó maszlag
Fagyal
Fekete hunyor
Foltos bürök
Maszlagos nadragulya
Mérges disznósaláta
Piros gyűszűvirág
Zászpa
Ezeknek a növényeknek vagy a tejnedvük, vagy bogyójuk vagy akár maga az egész növény mérgező.

Tudni kell, hogy az itt leírt gyógynövénykivonatok alkalmazása egyedi elbírálást kíván. Az adagolás, fogyasztás időtartamára kérjük ki egy szakember tanácsát!
Nem mindegy az adagolás, felhasználás szempontjából, hogy egy fiatal vagy idős szervezet kapja, esetleg egy kismama vagy kisgyermek.

Kategória: Gyógynövény
pagerank