Gyógynövények az intim gondokra

| 2010. november 23. kedd | 0 komment

Görcsökkel, erős vérzéssel küzd minden hónapban, visszatérő altesti bajok gyötrik? A hangulata mélyponton van, már a párjával összebújni sincs kedve?

Amikor tényleg baj a havibaj
A nőknek – átlagosan negyven éven keresztül – havonta néhány napjuk a biológiai meghatározottságuk jegyében telik el: a menstruáció több-kevesebb kellemetlenséggel (hangulatingadozásokkal, mellfeszüléssel, görcsökkel, esetleg túl erős vérzéssel) járhat együtt még a legegészségesebbek számára is. Az életünk viszont túl rövid ahhoz, hogy több ezer napját nehéznek, haszontalannak, “munkára alkalmatlannak”, kiesőnek éljük meg, így, ha van mód rá, érdemes enyhíteni a panaszokon. Nem feltétlenül kell azonnal gyógyszerekhez nyúlni, hiszen a “szelíd gyógymódok”, köztük a gyógynövények sokat enyhíthetnek a kellemetlenségeken.

Ezek előnye, hogy okosan használva gyakorlatilag nincsenek mellékhatásaik, viszont hátrányuk, hogy többnyire rendszeres alkalmazást igényelnek, de még amellett is jóval lassabban fejtik ki a hatásukat, mint a szintetikus patikaszerek.

Tovább:
Gyógynövények az intim gondokra

Gyógynövények

| 2008. október 30. csütörtök | 0 komment

Ma már nincs olyan gyógyszer, aminek a tájékoztatójában ne találnánk ötnél több mellékhatást.
Akarod, hogy miközben gyógyulni szeretnél, közben hányingered legyen, szédülj, hasmenésed vagy netalán valamilyen súlyos szövődmény veszélye leselkedjen rád?
Ugye nem?

A gyógynövények kategóriában igyekszem megismertetni (abc sorrendben), melyik gyógynövényt mire használhatod.

Előbb azonban nézzük, MIT NE?

Vannak mérgező gyógynövények, amelyeket használ az orvostudomány, de házilag elkészítése TILOS, mivel túladagolása halált is okozhat! Ezek:

Aranyrozs
Beléndek
Csattanó maszlag
Fagyal
Fekete hunyor
Foltos bürök
Maszlagos nadragulya
Mérges disznósaláta
Piros gyűszűvirág
Zászpa
Ezeknek a növényeknek vagy a tejnedvük, vagy bogyójuk vagy akár maga az egész növény mérgező.

Tudni kell, hogy az itt leírt gyógynövénykivonatok alkalmazása egyedi elbírálást kíván. Az adagolás, fogyasztás időtartamára kérjük ki egy szakember tanácsát!
Nem mindegy az adagolás, felhasználás szempontjából, hogy egy fiatal vagy idős szervezet kapja, esetleg egy kismama vagy kisgyermek.

Kategória: Gyógynövény

Egészségmegőrzés

| 2008. május 6. kedd | 0 komment

A magyar lakosság egészségi állapota az elmúlt évtizedekben rohamosan romlott. Közrejátszik ebben az ország megváltozott gazdasági struktúrája, a munkanélküliség, a reáljövedelmek csökkenése, a lakosság széles rétegeit érintő elszegényedés. A stresszes életvitel, az általános mozgáshiány, az egészségtelen táplálkozás, a környezeti ártalmak halmozódása megterhelik szervezetünket.
Az egészségmegőrzés és egészségvédelem korunk egyik legfontosabb feladata (kellene, hogy legyen).

Mit tehetünk?

Az életmód szokásokon alapul, és ezek megváltoztatása éveket, gyakran évtizedeket vesz igénybe, egyik napról a másikra képtelenség látványosan megváltoztatni. Ha sikerül is néhány kedvező viselkedési elemet beépíteni az életvitelünkbe, ennek egészségre gyakorolt hatása csak hosszú évek múlva fog jelentkezni.

Tanulmányok tömkelege szól arról, hogy több betegség vezethető vissza az egészségkárosító szenvedélyekre és devianciákra, mint pl:

  • dohányzás,
  • túlzott alkoholfogyasztás,
  • drogfogyasztás,
  • gyógyszerfogyasztással történő visszaélés.

Viszont egy tanulmány sem foglalkozik azzal, hogy

  • miért tüneti kezelés folyik, miért nem a betegségek okait próbálják felderíteni és megszüntetni
  • miért kell egy gyógyszer mellékhatásaként kialakult tünet(ek)re újabb és újabb gyógyszereket szedni, ezáltal fokozatosan gyógyszerfüggővé válni
  • hogyan tudnánk a saját szervezetünk öngyógyító mechanizmusát bevetni a betegség ellen és természetes módon leküzdeni azt
  • hogyan tudnánk megelőzni, elkerülni a betegségeket

Vajon miért?

Az egészség három alappillére:

  • egészséges életmód
  • kiegyensúlyozott táplálkozás
  • étrend-kiegészítők szükség szerinti alkalmazása

Ez a blog alaptémája, kiegészítve a betegségek esetén bevethető gyógynövény kelléktárral.

Kategória: Egészségmegőrzés
pagerank